Élményeim gyűjteménye I. GONDOLATAIM egy elképzelt előszóhoz Írások Novella

APRÓ SEGÍTSÉG BARÁTOMNAK, AVAGY SZÉP AZ ÖRÖK BARÁTSÁG …

Paranovella

IRTA: KARSAY ISTVÁN

  1. január 12.

Nagyon meleg volt. Éreztem a hangos dobbanásokat, mely ritmusosan
zengtek megnyugtatóan és egyben félelmetesen a fülemben.
Ahogy úszkáltam a vízben eszembe jutott, hogy nemsokára vége ennek a
lazulásnak, pihenésnek, kényeztetésnek , miben most részem van,
kezdődik a nagy munka, pár óra múlva szinte nem is emlékszem majd
az egészre ………….
A technika teremben dolgoztam ,átnéztem egy pár életfilmet, hogy
csiszoljam tudásom, hogy miképpen tudok segíteni a legfinomabban
más dimenzióban dolgozó testvéreimen, mikor Seth kihívott.

  • Lenne egy kis gond Criss. Tündöklő szemével rám nézett.
    Ritkán fordult elő, hogy munka közben zavartak, mert ezzel az
    a beszélgetéssel eltöltött idővel időközben évek telhetnek el egy másik
    dimenzióban, ahol szükség lenne a segítségemre, de tudtam, ha Seth
    magához hív , akkor annak már komoly oka van.
  • Beállítottam helyetted egy másik testvérünket dolgozni – mondta – már
    nem volt sok feladatod ezzel az élettel.
    Igen – válaszoltam – technikai problémája már megoldódott az őrzött védencemnek, sikerült elérni, hogy iskolába járjon, pár év szünet, most pont jó lesz neki, utána a választott párjának kitűnő angyalai kísérik tovább életét. – és átpillantottam a szomszéd szobába ,ahol már nézték védencem eddigi életét a vigyázó angyalok.
  • Vhu gondban van, róla szeretnék beszélni veled- mondta Seth.- Kisiklott a
    választott apja élete, nem tudunk rajta segíteni. Állandóan veri, már testi
    károsodás határán van. Időnként enged annyit az apa ,hogy a békesség angyalai
    sugallatot küldjenek neki, de ennél drasztikusabban nem tudunk a szabad akaratába behatolni.
    Leszületése előtt átnézett minden filmet a választandó apjáról, de évszázadokon
    keresztül nem volt nyoma ilyen kitörésnek a részéről. A felesége teljesen
    a hatása alatt van, nem tudja megvédeni, nem is gondoltunk rá, hogy erre
    szükség lehet. Veszélyezteti Vhu küldetését, vállalását.
    Vhu a legjobb barátom volt. Évezredek óta dolgoztunk együtt, sok újjászületést
    megéltünk már egymás mellett. Lement a földi dimenzióba csiszolni , tökéletesíteni tudását és újra átérezni a nehéz próbákat.
  • Úgy tudtam ,már nem is kellett volna lemenni neki – feleltem – megnyílt a lehetősége, hogy tovább menjen egy felső dimenzióba. Ez a vállalása engem is
    meglepett, nem is tudtam erről beszélni vele.
  • Hogy tudok segíteni rajta ?-
  • Már sokat gondolkoztunk rajta a tanácsban – felelte Seth – egy lehetőséget
    találtunk összesen, ami megmentheti őt, de ehhez a te hozzájárulásod is
    szükséges.
  • Kíváncsian figyellek ,mindent megteszek Vhu- ért – mondtam és érdeklődve néztem Seth tekintetét, mely kicsit szomorúságot sugárzott.
    -A megvalósításon dolgozó angyalok szerint Vhu földi anyja terhes, valószínűleg
    nem fog megszületni a magzat, nem találtunk jelentkező lelket se, ki ezt a
    helyzetet akár próbaként is vállalná. A számításunk szerint, ha a magzat mégis
    megszületne, az apa a dühét a másik gyereken töltené ki, vagy legalább nagy
    részét és Vhu esélyt kapna a gyógyulásra és arra, hogy vállalását befejezze.
    Mi a véleményed ? – kérdezte.
  • Mi az esély rá, hogy a második gyerek születését befolyásolni tudjuk ? –
    kérdeztem vissza.
  • Idősebb szellemtestvéreink dolgoznak az anya közelében, sugallatokra
    nagyon jól hallgatnak. Lehetőség van Vhu és az anya időszakos megmentésére,
    régebben lent dolgozó szellemtársunk már régóta arra vár, hogy küldetését
    teljesítse – mondta Seth. – előidéz egy balesetet, melyben az apát a sugallatunkra
    legalább annyi időre bezárják, hogy te megszülethess és megerősödhess.
    Talán a bezártság alatt az apa magához tér, de te erre ne építs, inkább
    a rosszabb lehetőséggel számolj-
  • Mennyi időm van a felkészülésre ? – kérdeztem.
  • Sajnos szinte semennyi, az anyának érezni kell a baba lelkét, hogy erős
    legyen a terhesség kihordásához és a szüléshez, azonnal menned kell –
    válaszolta – annyit tehetek, hogy a tudatod meghagyom a anyaméhben,
    érezd jól magad, meditálj és készülj a feladatra Vhu barátodért.
    Szülés után elveszíted szokás szerint az emlékeidet, de megígérem, hogy amint
    Vhu önálló életet fog élni a földön, rögtőn visszahívunk és újra velünk lehetsz.
    Míg készültem a dimenzióváltáshoz és a meditációs szobába vonultam,
    felidéztem a szép emlékeket, mely összekötött minket. Emlékszem arra
    a mulatságos esetre, mikor Vhu úgy mentette meg az életem még vagy
    ötvenezer évvel ezelőtt, hogy szinte öntudatlanul az ugró tigris elé lépett
    engem félrelökve és így a saját testét áldozta fel értem. Akkor nekem
    sikerült megmenekülnöm, utána érdekes volt újra látni az életfilmen.
    Sokszor voltunk barátok, házastársak , valahogy mindig jól kijöttünk
    egymással. A munkánk később is összekötött minket, technikai megoldásokon
    dolgoztunk, mely segítette a földi dimenzióban élő testvéreinket.
    Utoljára százötven évvel ezelőtt voltunk testvérek, emlékszem segítettük
    egymás vállalásait öntudatlanul, jól kijöttünk egymással.
    ….. Miközben meditálok, kezdem elengedni magam, érzem, hogy a lelkemmel
    valami egészen különleges dolog történik, mintha úsznék egy meleg vizű
    tóban…………

    Hirtelen erős nyomást, lüktetést érzek, a dobolás, mint egy erős szívhang
    lüktet a fülemben. A tó vize, mely kellemesen meleg volt eltűnt mellőlem,
    erős nyomást érzek az egész testemben, nem kapok szinte levegőt, segítségért
    szeretnék kiáltani, hirtelen erős fény sugárzik a szemembe és mielőtt
    elveszteném az eszméletem ,még azt hallom:
    Kislány és egészséges!!!!